Sok minden változik az ember életében.Mondhatnánk azt is, hogy minden változik az ember életében. Hogy ezek a változások pozitív vagy negatív hatással lesznek a Földön eltöltött néhány évtizededre csak az idő fogja tudni megmondani. Van, hogy fáj a változás...Van, hogy jobban fáj, mint gondoltad volna, de mégis emellett a fájdalom mellett ott van az új lehetőség, amely előre visz karrieredben, személyiségedben, felnőtté válásodban - nem ebben a fontossági sorrendben :) . Törések mindenki életében vannak, ki előbb, ki később kell, hogy megküzdjön velük. Számomra az elmúlt több mint egy év volt az az időszak, amit a szó szoros értelmében túl kellett élnem.Minden napot,minden órát, s volt, hogy minden percet. Elfecsérelt gondolat, hogy az idő majd megoldja, mégsem volt más amibe kapaszkodhattam volna. S lám az Élet/Isten kárpótol...csak türelmesen túl kell élned.

Mit jelent a kárpótlás? Lehetőségeket, amelyeket meg kell ragadnod, hogy kihúzzon a saját vermedből, ahova magad miatt, vagy -könnyű mindig a körülményeket okolni- rajtad kívűlálló okok miatt jutottál. A lehetőség jönni fog, csak észre kell venned, ezért járj nyitott szemmel, füllel és szívvel. A megragadott lehetőség miatt vagyok ma én is ott, ahol. Választott pályámon boldog kezdő, akit nem keserít el sem az új NAT, sem a régi fizetés. Néhány napja az új helyemre is beköltöztem, s bár bútorok még csekély mennyiségben találhatók meg kis erődítményemben, máris otthonként tudok gondolni rá. Nem gondolom magam nagyravágyónak,rámenősnek sem, de némi szerencsével, a lehetőségek felismerésével és megragadásával ott vagyok, ahol soha nem gondoltam volna, hogy leszek. Egyedül vagyok, de a saját váramban, amit a saját elképzelésem szerint alakítok. Egyedül vagyok, s emiatt félek is rendesen... Úgy érzem, mintha az életem két pohár lenne: az egyik csordultig tele - imádom, szerencsés vagyok, talán még jól is csinálom, amit kell - a másik meg olyan üres, hogy csak nagy nehézségek árán tudom a földön tartani agyamat, szívemet, lelkemet. Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy vajon megérte-e? Pikk-pakk otthagyni mindent, ami addig jelentett valamit is számomra... De közben nem akarom egy régi szemüvegen keresztül bámulni a saját jelenemet. Bár nem frissekk az emlékek, sokszor űznek még álmomban, realitásban, néha egy-egy gondolatként suhanva át nagyszerű(!) fejemen. Keserűség a veszteségek miatt, kevésszer boldogság az, ami ilyenkor betalál. Talán ha a keserűség eltűnik, s már csak a boldog-szép emlékek jutnak néha-néha eszembe, akkor jött el az a pillanat, amit már rég óta várok...s még sokáig fogok. Ezt megoldani azonban egyedül nem tudom, a már emlegetett idő segítségét kell, hogy kérjem. Addig pedig maximális beletemetkezés a munkába, amelyről talán soha nem is gondoltam volna , hogy ennyit fog jelenteni nekem, egy kapaszkodót, egy ugródeszkát, egy olyan eszközt, amely színt, boldogságot,sikert, megnyugvást ad életem eddigi legnehezebb szakaszában.

 

Megosztás a facebookon